(1/800s, f/7, ISO100, 140mm)

A Rajna menti protestáns anabaptista (kétszer keresztelt: katolikusként születtek, de felnőttkorban újrakeresztelkedtek) közösségek a 17. század végén több részre szakadtak. Egy részük Oroszországba, majd az Újvilágba vándorolt, ahol az USA-tól Argentínáig több országban alapítottak közösségeket. Az USA területén Amisként ismert vallási csoportot Belízben Orosz Mennonitáknak hívják, ahol a mai napig a krisztusi tanítást a lehető legteljesebb módon megélve művelik földjeiket. Alapvető tanaik közé tartozik a teljes pacifikusság (nem hajlandók a katonai szolgálatra vagy bármilyen erőszakos cselekedetre), a felnőttkeresztség, a szerény és alázatos életmód (öltözködés, modern technika, meggazdagodás, fényűzés és állami támogatás elvetése), valamint a szóbeli evangelizáció és az aktív térítés tagadása. A San Ignacio melletti konzervatív közösségeik csak lovaskocsival közlekednek, feketébe és sötétkékbe öltöznek és nem használnak áramot. Az ország legszorgalmasabb embereiként ismert mennoniták jelentős gazdasági hasznot hoznak az országnak.

(1/125s, f/4.5, ISO100, 200mm)

Egy nemrég kivágott faóriás levágott körlapjából új hajtás nő ki az esős évszakban Belíz Cayo megyéjében. Itt is nagy gondot okoz az illegális fakitermelés, az erdőterület folyamatosan csökken, és az erőtlen újraerdősítési programok szinte csak papíron léteznek, se telepített erdővel, se csemetekerttel nem találkoztunk az ország bejárása során.

(1/160s, f/13, ISO100, 70mm)

Mr. Haney és Emma farmja iskolapéldája a gyarmati hagyományokból táplálkozó trópusi mezőgazdaságnak. Az angol-filippínó származású páros több száz hektáron elképesztő mennyiségű és minőségű citrusfélét termel más déligyümölcsökkel egyetemben, miközben az Atlanti-óceánra néző parti sávban garnélarákot tenyésztenek külföldi exportra. Emma orchidea- és pálmakertje ehhez képest már csak hobbikategória, mint ahogy a rendszeres szombat esti fogadás is, ahol a képen látható egyszerű, de tiszta házban hatalmas lakomát csapnak barátoknak, rokonoknak, munkásoknak és ismerősöknek.

(1/320s, f/4.5, ISO100, 180mm)

Az egész napos fűvágás után a Macal folyóban itatja Ramiro a lovát. Az alkalmi munkákból élő guatemalai bevándorló nincs könnyű helyzetben, évente több ezer sorstársa érkezik Belízbe, sorsa jobbra fordulásában bízva. Többségük igyekszik továbbjutni az USA-ba, a többiek maradnak az ország nyugati határvidékén, ahol lassan többen beszélik a spanyolt, mint az ország hivatalos nyelvét, az angolt.

(1/200s, f/2.8, ISO100, 200mm)

A francia admirális és felfedezőről, Louis Antoine de Bougainville-ről elnevezett dísznövény Brazíliában és Peruban őshonos, de megtalálható szinte minden fagymentes országban. A murvafürt finoman erezett, többféle színben előforduló fellevelein átsütő nap kedvelt fotótémánk.

(1/160s, f/4, ISO100, 120mm)

Belíz a karibi építészet mintapéldája, a házak szinte mind saját kezűleg, fából készülnek, és többségük 2-3 méter magasan, lábakon áll. Ennek előnyei: könnyebben átjárja a szél, nem éri el az árvíz, a rovarok és rágcsálók nehezen jutnak be, a felmelegedő talajtól távol van, a farágó termeszhangyák támadása hamarabb felismerhető és alatta jól megférnek a kutyák, disznók és baromfik. Ha pedig a következő generáció családalapítást fontolgat, az állatokat ki lehet lakoltatni és az új háznak tetőt már nem kell építeni. Pedig nem nagy ügy ez sem, a tetőgerendákra simán felszögelik a hullámlemezt, amit aztán úgy hagynak, amíg el nem rozsdásodik. A 110 V feszültségű áramot is mindenki egyénileg köti be az utcáról.

(1/250s, f/3.2, ISO100, 200mm)

A világon található több tucat banánfajta közül Európában többnyire csak egyetlen típust ismerünk. A többségük nem is ehető nyersen, a plantánt, azaz főzőbanánt, főzve vagy olajban kisütve tálalják. A fűfélékkel rokon növénynek nem csak a termését használják, levele nyersen ételhordó vagy párolóedény, szárazon csomagolóanyag vagy cigarettapapír.

(1/640s, f/5, ISO100, 200mm)

A régen Brit Hondurasként hívott Belíz igazi olvasztótégelye a különböző kultúráknak és etnikumoknak. Az ismertebb európai, afrikai és észak-amerikai bevándorlókon kívül számottevő az ázsiaiak aránya, ahol a kínaiak után a fülöp-szigetekiek alkotnak jelentős közösségeket. A képen filippínó gyerekek játszanak egymással, miközben szüleik éves nagytalálkozójukat ülik.

(1/160s, f/4, ISO100, 70mm)

Belízben már javában tart a száraz évszak, de az ország belsejében ennek ellenére párás, fülledt reggelekre ébrednek az emberek. Kiváló klíma ez a banán, narancs és papaya ültetvényeknek, amelyeken szinte egész évben folyamatosan érik a gyümölcs.

(1/500s, f/8, ISO100, 70mm)

Harminc fok feletti hőmérséklet, egy kis tengeri szellő és ragyogó napsütés: ez a tavaszi Karib-tenger, ahol a part és a távoli korallzátony között a tenger sekély és csendes. Errefele akkor is hamar elrepül néhány hét, ha egész nap mást sem csinálunk, mint napozunk és frissen préselt gyümölcsleveket iszogatunk.

(1/500s, f/8, ISO100, 70mm)

Az USA államaiban már rég kiszuperált iskolás buszok szinte kivétel nélkül Közép- és Dél-Amerika országaiban végzik, mint tömegközlekedési eszközök. A spanyolul általában „camioneta” néven futó járműveket az angolszász turisták chicken bus-nak hívják, mert sokszor előfordul, hogy a helyi lakosok élő állatokat, főleg baromfit szállítanak rajtuk. A gyerek méretű ülések, latinos színvilág és a buszsofőrök pánikszerű gyorshajtása egész legendakört épített a járművek köré, amibe tökéletesen beleillik a belízi fahíd, melyet szinte minden évben újra kell építeni az áradások miatt.

(1/200s, f/2.8, ISO100, 200mm)

A fáklyagyömbér (Etlingera elatior) nádszerű szára akár 6-7 m magasra is megnő, és tűzpiros virágaival kedvelt dísznövénye a közép-amerikai kerteknek. A közel kilós, húsos termését helyben komposztra vetik, míg Floridában megtisztítva és szárítva igen drágán árulják a szaküzletekben.

Ha már arra járunk, és pont Garífúna-fesztivál van, miért ne maradjunk pár napot, gondoltuk, és milyen jól tettük! Guatemala atlanti partjait sem kerülték el a telepes garinaguk, így ma Lívingston az egyetlen város az országban, ahol reggae szól mindenhol, a lakosság nagy része fekete bőrű, és mindenki egy zenei talentum. Ez egyből kiderült, amikor a rádióban szóló zene szünetében az utcán krumplit sütő kislány olyan improvizációt vágott le a capella, hogy minden nem-helyi megfordult. Az ünnep amúgy a garinaguk „honfoglalásának” a napja. A Garifuna Settlement Day mindenhol más napra esik a térségben, de hasonlóan ünneplik: kora reggel feldíszített, hagyományos kenukban egy csapat eljátssza a menekülést az óhazából, majd a partraszállást és az első éveket. (tovább…)

Csillogóan fényes barna testek játszanak a habokban, a háttérben reggae szól, sült csirkét forgat a parton egy hatalmas, fekete asszony; a hullámok aprókat löknek a pálmafák tövében felhalmozott tőzegen, minden csendes, csupán néhány fregattmadár imbolyog kint a zátony felett. A vitorlás fedélzetén mindenki alszik, a ritkán feltámadó szellőben alig haladunk, a móló azúrkékre festett deszkáin még jól kivehető a pelikánok és sirályok grafitije, egyikünk lustán mártogatja a horgászbotot a sekély vízbe. (tovább…)

Bár egyesek szerint a garífúna nem a nyelv megnevezése, hanem a garinagu többes száma, kétségtelen, hogy ezzel maguk a garinaguk nem törődnek.
- Yo-yo -, bólogatnak raszta tincseik közül, – garinagu, yess, garífúna!
Belíz déli partvidékén maradt fenn leginkább a garífúna kultúra, amely gyökereit csupán pár száz évre vezeti vissza. (tovább…)

Belízben arcul csap a különbség mindenkit, az utak mentén nincs szemét, a házak udvara rendezett, a lakosság többsége fekete bőrű, és nem akar kivétel nélkül mindenki átverni, mert külföldi vagy. (tovább…)

A jeges hegyekből leereszkedünk, és irány az Atitlán-tó. Itt megpihenünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk. Innen pár nap múlva egy éjjeli busszal eljutunk a Citybe (hagyjuk), majd Cobán következik, és Semuc Champey. (tovább…)