míg az emberiség történelmét az egymás utánzása és az egymástól való különbözés vágyának kettősége szövi át, érdemes megfigyelni, mennyire gyökeres változás előtt állunk. az utóbbi párezer évben a szokások, hagyományok, törvények és szabályok arra kényszerítettek mindenkit, hogy igyekezzen nem kilógni a sorból, élni és élni hagyni, beolvadni a tömegbe, undzóveiter. ezeket a szabályokat az emberiség önmaga védelmében hozta, és tett is azért, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak. de ez csak addig működött, amíg volt élettér, amíg a környezetünkben élő emberek száma egy bizonyos határ alatt maradt, amíg volt értelme beolvadni, háttérben maradni, együttműködni a túlélés érdekében. amint ez megszűnt, más szóval csúnyán elszaporodott az egyetlen humanoid faj, elkezdődött a kendőzetlen versengés. az ösztön, a genetikai fennmaradás vágya, amit eddig önmaga leszabályozott (és csak más fajokkal szemben foganatosított), most nyers valójában a felszínre bukkant. ennek előfutárai a középkori, európai háborúk, majd a klasszikus példa, a két világháború. de ezek mind népcsoportok egymás közti versengésének eredményei voltak, manapság pedig egy teljesen más jellegű kompetíció szemtanúi lehetünk, ez pedig az egyén versenye az egyén ellen. sokan ismerjük a klasszikus mondást: a történelem egyvalamire tanít meg, mégpedig arra, hogy a történelemből még soha senki nem tanult. a második világégés után ismét bájos hiszékenység borult a földre, a világdemokrácia (najó, leszámítva pár keleti szerencsétlent) kora végre eljött, mostantól aztán már tényleg béke, öröm és boldogság honol a bolygón. és valóban, komolyabb, földrészeket érintő vérengzésekből kevesebb lett (a példa kedvéért ismét általánosítok), ám a háttérben elkezdődött a három, majd négy, majd öt, végül hétmilliárd ember egyre nyugtalanabb pörgése, az egyéniség kinyilvánításának vágya. ezt felerősítette a nyolcvanas években induló információs korszak, amikor a napilapok és esti hírek egyre többet kezdtek foglalkozni a világban zajló eseményekkel. a helyi bolti lopások unalmassá váltak a bulvársajtóban, sokkal érdekesebb hírnek számított a szomszédos országban zajló rablássorozat. ma ott tartunk, hogy a címlapsztorik zömét távoli földrészeken történt robbantásos merényletek és néhány lelkiszegény filmsztár éjszakai kalandja teszi ki, vagyis bolygószintű tudásból eljutottunk a csúcsra. az információs korszak a századdal lassan le is zárult, a mindenhol sebesen elterjedt internet révén bárki bármilyen mennyiségű hírhez hozzájuthat, többé nem jelent előnyt, kiváltságot a többletinfó. akik megszokták, hogy kíváncsiságukat korlátlan mennyiségű írott anyaggal csillapítsák, hamar rájöttek, hogy másra is jó a net: lehet vele kommunikálni. sőt, nem csak kommunikálni, hanem iszonyatosan sokat kommunikálni. a tizenöt egyidejű csetablak, az emilek áradata, az sms-ek és pár másodperces mobilhívások forgatagában egyszerre sokkal több emberrel sokkal több információt lehet kölcsönösen megosztani. elérkezett a kommunikáció kora, de amint eljött, máris látszanak korlátai, és talán a vége is. a beszélgetés elsekélyesedik, öncélúvá válik. többé nem a másik érdekel minket, hanem saját magányunk csillapítása. nem vesszük észre, az emberi agy nem arra lett tervezve, hogy ekkora információs áradatot befogadjon, a délutáni teázások és esti közös séták helyett a billentyűzetet verjük, és közben egyre magányosabbak leszünk. ezt a magányt igyekszünk kommunikációval pótolni, de minőséget nem lehet mennyiséggel helyettesíteni. elvész az egyéniség, maradnak a bitek és a second life karakterek. a fene nagy szabadságban, információs és kommunikációs dömpingben, ahol aztán a jellem végre valóban kiteljesedhetne, mindenki lesüllyed a kis szürke ciberpolgárság mocsarába, és küzdve küzd, hogy megnyerje az aktuális versenyt. vajon elérkezett az egyéniség, az egyediesség kora? vagy csak az utána való vágyakozásé?

most frappáns bevezetővel írhatnám, hogy a blog nyári holli-hollidéjre ment, pihent egyet, szerzői nyaraltak, satöbbi. az igazság az, hogy a bedouinblogot is elérte a szokásos hullámvölgy (vagy -csúcs), a kezdeti lelkesedés elcsendesült, a szerzők ülnek a gép előtt és inkább három évvel ezelőtti bulik képeit nézegetik vagy éppen msn-eznek. ha jövőkutató volnék (erről majd még írok bővebben) most biztos kifejteném, hogy évtizedek múlva a blogok kialakulását kutató szakma majd szépen rendszerezi azok jellemzőit, születésük okait és körülményeit, megállapítják majd, hogy minden blognak van (volt) felfutási, stagnálási, ilyen-olyan ideje, mikor következik be általában az első nagyobb szünet, mely a blogok többségénél azok megszűnéséhez is vezet egyben. nos, reméljük itt nem ez a helyzet, tartja bennünk a lelket a sok lelkes, hm, hozzászóló. kár, hogy többnyire csak emilben és nem megjegyzésben.
ha már a semmiről sikerült ennyit írnom, lássuk a konkrétumokat. továbbra is igyekszünk heti pár bejegyzéssel szapulni a rendszert, dicsérni az egyéniséget és promotálni az utazás filozófiáját. további szerzők is lesznek, aron barátunk mongóliából jelentkezik majd a következő hónapban egy lovastúra naplójával, ezalatt a többiek pihenhetnek, hisz lesz bőven anyag. a blog eredeti célját, távoli országok, kultúrák bemutatását és a kötöttségek nélküli vándorlás eszméjének népszerűsítését remélhetőleg mostantól jobban sikerül teljesíteni, hisz jön a karib-térség, dél-amerika, meglátjuk. addig is üdv mindenkinek, és várjuk a segítséget, támogatást megjegyzések, tippek, tanácsok formájában.

Oly lompos volt és lucskos,
A szőre sárga láng,
Éhségtől karcsú,
Vágytól girhes,
Szomorú derekáról
Messze lobogott
A hűvös éji szél.
Futott, könyörgött.
Tömött, sóhajtó templomok
Laktak a szemében
S kenyérhéját, miegymást
Keresgélt.

Úgy megsajnáltam, mintha
Belőlem szaladt volna
Elő szegény kutya.
S a világból nyüvötten
Ekkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,
Mert lefektet az este
S elalszunk, mert elaltat
Végül a nyomorúság.
De elalvás előtt még,
Feküdvén, mint a város,
Fáradtság, tisztaság
Hűs boltja alatt némán,
Egyszer csak előbúvik
Nappali rejtekéből,
Belőlünk,
Az az oly-igen éhes,
Lompos, lucskos kutya
És Istenhulladékot,
Istendarabkákat
Keresgél.

mondanom sem kell, jó minőségben publikáló fotós blogok gyűjtőoldala nem létezik, vagy ügyesen bujkál. az egyes bloggyűjtő portálok is inkább felhasználót gyűjtenek, mint blogokat mindenhonnan. holnap körbenézek külföldön, addig is egy roppant stílusos oldal: pleiades galériák. Inkább újszerű témáival, meghökkentő ötleteivel tűnik ki a három a magyar blog, a képek néhol kiégve, kicsit manipulálva, de az ötletesség és friss szemlélet ötöst érdemel.

mutató nélkül,
csak ösztönnel zsebben és bőr alatt,
lengek –
lenget egy maroknyi széldarab,
egy titkos illat, egy fehér ruhás pásztor,

elfeledtem minden irányt,
savanyú ösztönnel a számban – csend;
a száj bezár,
a kar lendül, majd ismét visszaáll.

/Ács Zoltán/

hamarosan megoldódik a képek beszúrása az oldalon, addig is hadd ajánljak két igényes fotós blogot: a fenyerzekeny.hu oldal járja az országot, és felvillantja a részleteket. gasztronómia, fesztiválok, programok: témailag nincs irányvonal, de sok egész kellemes alkotásra bukkanhatunk errefele. a technikai újdonságok és a fotózás-videózás iránt komolyabban érdeklődők számára hasznos forrás egy digitális merengő blogja. sokat kerestem a neten egy olyan oldalt, ahol újonnan létrejött fotós blogokat lehet ajánlani, tényleg érdekelne, mennyi és milyen minőségű alkotás jön létre manapság, de az egyes nagyobb szájtok erős elszigeteltsége meg a mindenhonnan érezhető jelenlét-verseny miatt egy ilyen független oldal létrejötte még várat magára.

június 12-én indul a k2-gasherbrum expedíció! tizenegy magyar hegymászó indul hamarosan a világ második legmagasabb és egyik legveszélyesebb csúcsa, a pakisztáni karakorum-himalájában fekvő, 8611 méteres k2 meghódítására. közben a pár hete említett góbi-expedíció elérte dalandzadgad városát a góbiban, kezdődhet a lovaglás. végül egy érdekesség, ilyen is van: az kalandakadémia afrika expedíció tagjai futva, kerékpárral, kajakkal, quaddal és még ki tudja mivel jutnak el dél-afrikából egyiptomba, át a kontinensen, 95 nap alatt… hm.

hm. igaza van a népnek, lelkesítő teljesítményekről akarnak hallani, nem pedig egy pesszimista jövőképéről. értem.
kovalcsikné bátori krisztina és ács zoltán még idén januárban megmászták a déli-sark legmagasabb csúcsát, a 4897 méteres mount vinsont. előtte pár évvel voltak már az északi sarkon (gyalog) és ez talán második déli-sarki expedíciójuk. kicsit vegyes érzésekkel olvasom az ilyen híreket, mert egyrészt becsülendő a mai világban, ha valaki egyáltalán egy kék-túrába, netalántán a margit-sziget körbefutásába vágja fejszéjét, nem hogy déli-sark. azt viszont már kevesebben tudják, hogy 2007-ben gyakorlatilag bárhová a világon el lehet jutni ha van elég pénzed. ügynökségek tucatjai hirdetnek sarki expedíciókat és himalájai csúcsmászásokat egy kisebb vidéki garzon áráért. és igenis vegyesek az érzelmeim, mert az everest oxigén és serpák nélküli megmászási kísérlete – bár sikertelen volt – számomra nagyságrendekkel nagyobb teljesítmény, mint részt venni egy utazási iroda negyven fős sarki “expedícióján”. és ezért nem a résztvevőket hibáztatom, hanem a magyar sajtót. mert a “világraszóló teljesítmény” bulváríze nyomán érzem ahogy dagad a honfiúi kebel, apuka lecsapja a blikket a pörkölteslábas mellé, vakar egyet atlétatrikója alatt és kijelenti: hiába, mi magyarok mindig is az élvonalban voltunk!

vezeték nélkül bírt világításra villanykörtét egy amerikai kutatócsoport. szokványos hír, feltaláltak valamit amitől jobb lesz. na és.
azért érdemes megállni itt egy pillanatra, és belegondolni a hatásokba. abba, hogy az információs társadalomból lassan belépünk a kommunikációs társadalomba, hamarosan az információ nem lesz érték, hisz nem lesz ritkaság, a kommunikációnak viszont mindig is lesznek korlátai, vagyis ezt hittük eddig. mert amíg a digitális kommunikáció az asztali gép körül forog, még rendben. aztán szép lassan, alattomosan beköltözik az autónkba, zsebünkbe, mindenféle mobil eszközünkbe. ezeknek eddig határt szabott telepeik töltési szükséglete, de amikor már vezeték sem kell a töltéshez, hirtelen kitárulnak a határok. utcai, vezeték nélküli töltők? automatikusan levonja az egyenlegből az áramfogyasztást. és ha a természetbe vágyódunk? természetesen nem merünk belevágni élettársunk nélkül, így szükség lesz regionális töltőkre. ezen majd elpörög néhány száz grínpíszes meg kormányszóvivő, vitáznak pár évtizedig aztán egyszer csak gondol egyet valamelyik nagyhatalom és fellövi a semmibe a világ első globális töltőjét.
és kezdődhet az egész lefedettség-mizéria elölről.

meg sem száradtak a bitek hatásvadász írásom karaktereiben, felhívott egy távoli barát és egyben közeli blogkritikus. hogyaszongya nagyon félvállról veszem ám a személyiségi jogok meg információmenedzsment kérdését. mit szólnék, ha egy nemzetközi szervezet tudná a vércsoportomat és a nettó keresetemet. mit szólnék? nem akartam végül megbántani direktben, így inkább leírom: őszintén, magasról és keményen szólnék érdektelenségem minden járulékával. mert ha zavar, akkor nem járok orvoshoz és elmegyek őstermelni, hogy a fenti kérdésekre senki ne tudja a választ. de ha nem tudok meglenni fixfizu meg rendelők nélkül, akkor vállaljam, hogy a dolgok előbb-utóbb kiderülnek.
mikor hagyunk már fel a képmutatással, a másfelé mutogatással? farkast kiáltunk a legtöbb esetben, amikor globalizációról, drogokról, stresszről vagy rákos daganatokról beszélünk, pedig a mi döntésünk, a mi akaratunk. ennyi évszázad után lássuk már be végre, a nagyobb szabadság nem mindig jelent nagyobb önállóságot. a rabságnál sokkal veszélyesebb a szabadság illúziója. és amikor saját akaratunk befolyásolásához kell külső segítséget kérnünk, hát, ennél keményebb szabadság-illúziót elképzelni sem tudok.

vint cerf, a google alelnöke, a web alapját jelentő ip-protokoll megalkotója nemrég magyarországon beszélt arról, hogy előre fél a hűtőszekrények és a konyhai mérlegek netre kapcsolásától. vagyis inkább attól, hogy a mérleg adataihoz hozzáfér majd a háziorvos, aki aztán a rendelőjéből egy gombnyomással bezárja a hűtőt mondjuk fél napra.
én ettől kevésbé félek. a háziorvos majd kikapcsolja, amit egyből érzékel a legtöbb online élelmiszer-áruház netfigyelő programja, és pillanatok alatt elárasztanak a szebbnél szebb bableves kreatívok meg pizza fotók. addigra elég lesz két másodpercig nézni a ec/mc logót, hogy ezzel beleegyezésünket adjuk a teljesen automatizált hitelkártyás vásárláshoz, amelynek tárgya perceken belül az élelmiszereknek kialakított postaládában, majd az asztalomon landol. kezdődött az egész az első asztali pc-vel meg az info-hisztériát gerjesztő jövőkutatással. aztán jött a windows, és a fél világ egyből tutira vágta, hogy egy hatalmas orwelli megfigyelésnek vagyunk áldozatai, és gates maga a sátán. mire kiderült, nincs itt másról szó, mint egy világméretű bosszantógépről, már nyakunkon volt a google. természetesen kezdődik az ijesztgetés újra, a google-toolbar látja a hálószobám, jujj. ami az egészből érdekes lehet, az a fejlődés iránya, melynek mi magunk adjuk meg a feltételeit. nincs sok időnk és a pénz a mindenünk, tehát minél gyorsabb és olcsóbb valami, annál jobb. a google hamarosan ingyenes, szinte korlátlan tárhelyet biztosít majd, és saját online google-felületünkön elkezdhetünk telepíteni szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt.
ugye? pár év, és a tökéletes operációs rendszer eléréséhez nem kell majd más, mint egy monitor és egy hálókábel. vagy még az sem.

Schweigen ohne Peinlichkeit ist die Begleitung elementaren Erlebens. Hier ist alles frei von Begriffen wie Eigentum, Nutzungsrecht, Verpflichtung oder andere Sprachregelungen menschlicher Kompromissinteressen. So wird jede Empfindung grösser, ruhiger und reiner. Jeder Eindruck ist so intensiv und vielfaltig, dass die Zeit aufhört zu vergehen.
/Manfred Schmidbauer/

Tiszteletem. Maradok az idézeteknél. Feri

olvasgatom a magyar everest-expedíciók közti ellentétekről, érdekcsoportok küzdelméről szóló fórumos bejegyzéseket, míg találok egy oldalt, ahol a 2001-es everest-túrák kiemelkedő teljesítményeit sorolják. az egy dolog, hogy manapság havonta kb. százan jutnak fel az everest csúcsára. ami elgondolkodható, hogy köztük volt egy 16 éves iskolásfiú, egy 64 éves férfi és mellettük elérte a csúcsot az első vak hegymászó is. van mire felvágnunk?

bár szeretjük verni az nagy mellünket, hogy magyar felfedezők meg satöbbi, de ha objektíven megnézzük, bizony egy-két valóban nagy arcot leszámítva (akik többnyire más európai államok támogatásával, esetleg külföldi állampolgárként indultak útnak) nem állunk a lista tetején. norvégia vagy a britek bizony jóval előttünk járnak, persze lehet itt tengerre meg pénzre fogni mindent, de az igazság az, hogy kissé elfogultak vagyunk önmagunkkal szemben. ami nem is baj, hisz a hazaszeretet óhatatlan elfogult, de amit egy apró magyar faluban rendeztek a francia elnökválasztás apropóján, az már kicsit sok. biztos mindenki hallott róla, sarkozy es a homályba vesző magyar ősei… hát így lett hazánkfiából francia köztársasági elnök. de nagyon elkanyarodtunk a témától, a lényeg, hogy újabb magyar expedíciókról adunk hírt. a lucullus baráti társaság szervezésében pár hét múlva mongóliába utazik egy magyar kutatócsoport, hogy különböző gasztronómiai, híradástechnikai és szociológiai vizsgálatokat végezzen a góbi-sivatagban. 30 nap alatt ezer kilométert lovagolnak, reméljük az ígéreteknek megfelelően sikerül majd naprakész infókat küldeniük. végül egy kevésbé jó hír: klein dávid és várkonyi lászló egészségügyi okokból, 8300 méteren feladta az everest csúcsmászás-kísérletét. azon kívül, hogy ilyenkor mindenki össze-vissza csalódik, gondoljunk bele: hányan vállalnánk, hogy 8300 méterre felgyalogoljunk?

jó útleírást írni nem könnyű feladat. nem elég messzi helyekre elutazni, drága élményeket megfizetni. az út és az utas karaktere elválaszthatatlan, ez sugárzik a későbbi írásokból, gyakran zavaróan. mindezt annak apropóján írom, hogy megújult a utleiras.hu portál, ahol eddig is sok érdekes helyről írtak beszámolókat magyar utazók. sajnos még mindig sokakban nincs letisztázva az útikönyv, úti jegyzet, élménybeszámoló vagy úti tárca fogalma, szerintük kittenberger és egy bédekker jól megférnek egymás mellett a polcon. mindenesetre drukkolunk az oldal szerkesztőinek, hogy meg tudják védeni oldalukat az utazási irodák máshol tapasztalt reklámdömpingjétől.

a dolgok erősen kialakulóban vannak (ennél nagyobb általánosság most nem jut eszembe), de mivel az egész oldal a “vegyük nyakunkba a világot” szlogenre épül, íme pár ötlet:

keepondiscovering.hu: egy magyar házaspár világkörüli útja egy land rover terepjáró és némi elszántság társaságában. itthonról indulva még csak indiában tartanak, de erős a gyanúm, hogy ősszel már ausztráliáról olvashatunk honlapjukon. hát, le a kalappal, ismét bebizonyosodott, a döntés és akarat többet számít, mint a lehetőségek.

expeditions.hu: a portál célja, hogy megjelenési felületet biztosítson magyar expedícióknak, ám ezekből egyelőre kevés aktuális található a gyűjteményben (viszont olvashatunk itt 1967-es magyar pamír expedícióról). ami viszont nagyon is időszerű, az klein dávid és várkonyi lászló mount everest-mászása, most is az alaptáborban akklimatizálódnak, hogy május 20-a környékén megkíséreljék a csúcstámadást. ha sikerül, akkor megvalósítják a mount everest (8850 m) első magyar oxigénpalack nélküli megmászását. hja…

üdvözlet a fedélzeten!

nem kis munka árán végre annak végéhez közeledünk, a képgaléria hamarosan kiegészül pár lustább alak fotóival, és elkezdjük a szub-közösségi blogprodzsektet. jeee.
lesz majd, aki utazásról, expedíciókról ír, mások fotókkal, gondolatokkal járulnak hozzá a vizsönhöz. új blogírókat szívesen felkérünk megjegyzéseik alapján blogolni.
végül hadd ajánljak egy kevéssé ismert, ám annál elszántabb vállalkozást: kőrösi csoma sándor útvonalát követve horváth balázs barátunk kerékpárral elindult németországból, hogy végigtekerve a alpokon, görögországon és iránon, kínán át indiába jusson, ahol megkoszorúzza kőrösi síremlékét.
sok sikert kívánunk neki!