Megint itt vannak azok a bizonyos napok, melyek minden nő életében rendszeresen eljönnek… Azok a bizonyos napok, amikor jobb lenne ki sem kelni az ágyból, csak buta filmeket nézni és még butább magazinokat lapozgatni. Vagyis, megint itt van a karácsony. (tovább…)

Az előző téma a politikai turizmus volt. Ennek kapcsán érdemes ránézni egy még hatalmasabb „iparágra“ a vallásos turizmusra. Ez a jellegű utazásmód igen messzi múltra tekint vissza. Gondoljunk csak a különböző középkori zarándok utakra, az Iszlám szent helyeire, vagy akár csak a forgalmasabb utak mentén felállított Buddhista szentélyekre. (tovább…)

Az ember, ha turista, akkor pihenni akar. Szép tájakat látni, helyi kaját enni, felszínesen ismerkedni, homokozni, úszni, aludni, ponyvaregényeket olvasni, otthont, bajokat elfeledni, telefont nem felvenni, emailt nem olvasni, flörtölni, szeretni, magát jól érezni. Legalábbis ez igaz az emberiség 90 százalékára. Például, ha a homokos tengerparton strandlabdák helyett aknák gurulnak, és a vízben halak helyett hullák; ha a városközpontban az ünnepi tűzijáték nem más, mint sortűz, és a helyi cuki kölykök játéka a Molotov-koktél, akkor a normális ember oda nem megy. Megelégszik azzal, hogy otthon, a tévé előtti kényelmes fotőjből szörnyülködjön. (tovább…)

Ha már arra járunk, és pont Garífúna-fesztivál van, miért ne maradjunk pár napot, gondoltuk, és milyen jól tettük! Guatemala atlanti partjait sem kerülték el a telepes garinaguk, így ma Lívingston az egyetlen város az országban, ahol reggae szól mindenhol, a lakosság nagy része fekete bőrű, és mindenki egy zenei talentum. Ez egyből kiderült, amikor a rádióban szóló zene szünetében az utcán krumplit sütő kislány olyan improvizációt vágott le a capella, hogy minden nem-helyi megfordult. Az ünnep amúgy a garinaguk „honfoglalásának” a napja. A Garifuna Settlement Day mindenhol más napra esik a térségben, de hasonlóan ünneplik: kora reggel feldíszített, hagyományos kenukban egy csapat eljátssza a menekülést az óhazából, majd a partraszállást és az első éveket. (tovább…)

Csillogóan fényes barna testek játszanak a habokban, a háttérben reggae szól, sült csirkét forgat a parton egy hatalmas, fekete asszony; a hullámok aprókat löknek a pálmafák tövében felhalmozott tőzegen, minden csendes, csupán néhány fregattmadár imbolyog kint a zátony felett. A vitorlás fedélzetén mindenki alszik, a ritkán feltámadó szellőben alig haladunk, a móló azúrkékre festett deszkáin még jól kivehető a pelikánok és sirályok grafitije, egyikünk lustán mártogatja a horgászbotot a sekély vízbe. (tovább…)

Bár egyesek szerint a garífúna nem a nyelv megnevezése, hanem a garinagu többes száma, kétségtelen, hogy ezzel maguk a garinaguk nem törődnek.
- Yo-yo -, bólogatnak raszta tincseik közül, – garinagu, yess, garífúna!
Belíz déli partvidékén maradt fenn leginkább a garífúna kultúra, amely gyökereit csupán pár száz évre vezeti vissza. (tovább…)

Ha a sima utazgatás már nem elégít ki, ha nem izgalmas már a világ hét csodája, ha a természet bizarrul szép és gigantikus formációi már nem hoznak izgalomba, akkor még mindig van remény! El kell látogatnod a Nevada-sivatag közepébe, az Burning Man (Égő Ember) projecthez. Mi is ez a fura, városoktól távoli, kietlen, pusztasági őrület? (tovább…)