Tegnap kicsit hosszúra sikerült az utazás, hajnalban San Pedróból a hírhedt csirkebusszal útnak indultunk a fővárosba, egyből reptér, irány Costa Rica, csupán átszállás, a váró modernebb, mint sokfele Európában, csillog-villog minden, a boltokban osztrák ajándékszalonokat megszégyenítő kínálat, az éttermek árait nem is merjük forintosítani, nézelődtünk pár órát és ismét a tenger felé kerülünk, hamarosan alattunk Lima, Peru fővárosa. Itt úgy írják: Perú. Costa Rica igényes giccshangulata után valami egyszerű, poros kis váróra számítottunk, ehelyett itt is üveg és króm, ingyen WiFi mindenhol, a reptér teljes területén dohányzást tiltó táblák (Dél-Amerika, hűha), a kinti levegő párás, fülledt, langyos, semmilyen. Utazási transzban vesszük a buszjegyet Cusco felé, észre sem vesszük és máris háromezer méter felett kapkodunk levegő után. Cusco első ránézésre nem túl szép, legalábbis a külső kerületek akármilyen ázsiai vagy észak-afrikai városban lehetnének, ha nem hallanánk mindenhonnan tiszta, éles spanyol szavakat. Gyors pénzváltás, a valuta itt a Nuevo Sol, darabja ötven forint körül mozog. Fél sol a városi busz bárhova, egész könnyedén eljutunk a San Pedro templomig. A neten megismert helyi erőket keressük, akik állítólag már két napja a város utcáin táncolnak, és készülnek a vidék legnagyobb ünnepére, a Qoyllurrit’y zarándoklatra és fesztiválra. A templom mellett a Hospedaje El Paraísoban találunk szállást (5 sol per fő), majd szétnézünk a városban. Most lehet, hogy ismét kövezés lesz a vélemény sorsa, de Cusco belvárosa nem túl különleges. Mintha Madrid belvárosában vagy Sevilla sétálóutcáin járnánk, tiszta macskaköves járdák, hatalmas, vörösesbarna templomok és katedrálisok, a gringó negyednek csúfolt belvárosban pedig mozdulni sem lehet a sok, Machu Pichu túrát ajánló utcai erőszakoskodótól és az európai menüt és hangulatot ontó méregdrága éttermektől. Nem is merészkedünk tovább, inkább elnézünk a nagypiac felé, itt 2 solért teljes menüt eszünk egy kifőzdében: gazdag zöldségleves, tengerimalac-pörkölt (igen, nem tévedés, az inkák ősi eledele ez a kis rágcsáló, íze talán a nyúlra hasonlít leginkább). A terítékhez jár egy kancsó édeskés lé, valamint néhány aprósütemény. Meg sem bírjuk enni mind. A piacon pedig lehet kapni mindent, egész szamárfejet, láma belsőséget és kokacserje levelet. Az utcákon az emberek barátságosabbak, mint Közép-Amerikában, kéretlenül megszólítanak, érdeklődnek, honnan jöttünk, és kivétel nélkül figyelmeztetnek, vigyázzunk értékeinkre, itt hamar kirabolnak, ha nem figyelsz. Veszünk néhány zöldséget, gyümölcsöt, szárazsüteményt, és meglepődve tapasztaljuk, hogy az árusok nem akarnak átverni. Ha elfelejtjük megvárni a visszajárót, utánunk kiabálnak, a mérlegen pedig rendre többet mérnek ki egy kicsivel. A turista negyeden kívül pedig senki nem akar erőszakosan ránk sózni semmit, egyszer megkérdezik, aztán odébb állnak. Sötétedéskor már mi sem merünk mászkálni, a szálláson a dupla takarók alatt is fázunk az éjjeli hidegben.