Nemrég derült ki, hogy a cégnél, ahol eddig nonprofit alapon támogatták a blog megjelenését és segítettek a kisebb hibák kijavításában, megszüntették az eddigi együttműködést, és százezrekért tudnánk csak a blogot tovább fejleszteni. Napok óta angolul jelenik meg minden információ, nem tudjuk az okát, de úgy tűnik ilyen marad, mert nem vagyunk programozók és pénzünk sincs megfizetni a mai programozói órabéreket. Azért köszönjük az eddigi önzetlen támogatást, nagyon sokat tettek a blog jelenlegi kinézete érdekében, nem szeretnénk hálátlannak tűnni.
Bevalljuk, a fentiek is kis részben szerepet játszottak az elmaradásainkban, szerettünk volna blogon kívüli információkat is megjelentetni a környékről, egyre több ide utazó magyar akad rá a blogra és szeretne konkrét utazási infókhoz jutni. Amíg kiolvassuk az online MySQL tankönyveket a témában, kénytelenek leszünk ide posztolni mindent.
Közben visszatérve a mindennapokra a tó körül, a száraz évszak még mindig észrevehetően jelen van, december óta vagy kétszer esett az eső, a tó szintje is nagyon alacsony. Mindez kedvez a halászoknak, akik hálókkal és varsákkal gyűjtik az apróhalat a másnap reggeli piacra. Mivel elmúltak az idők, amikor a balatoni, lisztben rántott sneci különleges csemegének számított, kénytelenek vagyunk nagyobb halak után nézni. Vettünk egy szigonypuskát és némi búvárfelszerelést, azóta hetente néhány alkalommal több kilós fekete sügérek színesítik a menüt. Fotó ugyan nem lesz róla, de így is nagy élmény éjjel, egyedül végigkutatni a vulkán lábánál a víz alatti sziklafalat, az erős csendben az egyetlen fényforrás a búvárlámpa vékony csíkja, ahogy eltűnik valahol a sötét mélységben. Mintha az űrben lennénk, súlytalanság, magány és némaság. Éjszaka kijönnek a hinarasból a rákok is, ezeknek begyűjtéséhez előbb még kesztyűt kell szereznünk.

Kedves Olvasók, belátom, nagyságrendekkel többeket foglalkoztat az a kérdés, vajon mit lehet csinálni egész nap egy apró guatemalai faluban, mint egy esszé az ország látnivalóiról. Elmozdulunk hát a magyar közszolgálatiság irányába (a bulvár majd később jön:), és hetente pár posztot arra szánunk, hogy san pedrói napjainkról is írjunk. Ha már újságírás, akkor körbenéztünk, milyen angol nyelvű lapok léteznek az országban. Van, nem is kevés, ezek közül a XelaWho és az AtitlanSol foglalkozik az Atitlán tó eseményeivel. Kevés az anyag, lehet amatőrködni, így írtunk nekik cikket a sport- és kulturális programokról, munkavállalásról vagy éppen az éjszakai életről. További témák lesznek az áprilisi számban az albérlet, hegyi túrák és ismert emberek bemutatása. A fotóink néha megjelennek a Revue magazin kiadásaiban, ezen kívül már csak a La Prensa Libre címoldalára kéne felkerülni, hogy pénz is legyen belőle:)
Jó pár hétbe került, míg szóbeszéd és néhány kézzel rajzolt térkép segítségével megismertük a települést. Innen jött az ötlet, hogy térképet kéne gyártani, a sok hétvégi turistának nem kéne kétségbeesetten, jelbeszéddel kitalálni, merre van a hónapokkal előtte lefoglalt hotel, és sok helyi lakos is megtudna néhány érdekességet a szomszéd utcából. Természetes, hogy a harmadik évezred elején nem a falu felmérése és az utcák neveinek összegyűjtése volt a nehéz, hanem egy alap rajzprogram felkutatása, amivel az utcahálózatra rárajzolhatók az egyéb adatok. Azért csak sikerült, bár a szoftver próbaideje lejárt így nem lehet megnyitni az elkészült térképeket csak egy vindóz újratelepítés árán. Akkor már inkább a blog.
És ha nem térképezés a napi program? Dzsessz-esték, evezős túrák és délutáni kávés szieszták nehezítik a helyzetet;)

Nem hát, csupán összetorlódtak az események, mondaná bármely honatya ilyenkor, nem kell pánikolni kérem szépen, az ország gazdasága szárnyal. Miképp a sávszélesség Guatemalában. Ma véglegessé vált, barátok jönnek látogatóba, február közepétől végre otthoniakkal tölthetünk időt. Ezért addig nem is nagyon mászkálunk a környéken, inkább felszerelést ellenőrzünk és alkalmi munkákba kezdünk. A farsangi időszak is itt tornyosodik felettünk, az állandó durrogtatás csak nem akar szűnni. Fotók sem nagyon készülnek ilyenkor, és ha se fotó se kaland, akkor ismerkedjünk inkább az országgal. A mértékegységek kavarjába hamar belefut mindenki, az alap ugye az otthoni, európai metrikus rendszer, méter, kilogramm és liter. Nem is kell sokat gondolkodni a pultnál, az “un litro” mindenhol a literes sört jelenti, ennél kisebbet felelősségteljes ember nem rendel. De mi van, ha tankolni akarunk? Egy gallon benzin 27 Quetzal, lehet számolni. A fél kiló krumpli is mindenhol annyi, kivéve a piacon és az idősebb bolttulajdonosok fejében, akik még mindig librében, azaz angol fontokban mérnek. Mindez persze kiváló alkalom, hogy mindig a magunk javára felejtsük el, melyik mértékegységet kéne használni, az óvatlan turista pedig boldogan átveszi az egy fontnyi banánt egy kiló áráért.

San Pedro egyre több mindent tár fel magából, lassan megértjük, hogyan tudják a helyiek megkülönböztetni a hétvégi bevásárlóturistát a párnapos átutazótól vagy az itt dolgozó külföldiektől. Jó és szép a nagy nemzetköziség, de az ellentétek közben ott vannak mindenhol kimondatlanul. Az ultraszigorú pünkösdista közösségbe csak guatemalaiak járnak, ők annyira elhatárolják magukat a tömegtől, hogy nem vállalnak munkát pl. étteremben, mert ott sört árulnak. A másik véglet az utcán törökülésben merengő rasztafari, aki azt se venné észre ha az előtte kiterített pokrócot ékszerestül valaki elvinné. Mindig üdítő változatosság lemenni a tó közelébe, ahol számtalan kis nadrágszíj-telken idős emberek kertészkednek. Van itt kukorica, kávé, gyümölcsös és konyhakert, a modern maja hozzáállástól teljesen eltérő rendezettség és szorgosság jellemzi ezeket a helyi kertészeket. Mostanában kevesebbet utazunk, így a blogba is kevesebb anyag kerül. Dolgozni is kell néha, nem csak utazni meg írogatni róla, tehát türelem, a kaland nem ért véget.
tagged stuff

Az előző poszt hozzászólásaiban felmerült a polgári szabadságjogok körébe tartozó téma, az orwell-i világ és a Google csendes adatgyűjtése. Úgy érzem, ez egy fontos téma, és nagyon nehéz megragadni a jellege miatt. Vannak egyrészt az cinikus technogeekek, akik folyamatosan szapulják az üldözési mániásokat akik viszont a jól értesültek nyugalmával röhögnek a markukba hogy igazuk lesz még egyszer. A Google valóban gőzerővel fejleszti az adatgyűjtési technikáit, nemrég pl. új szolgáltatással bővült a perszonalizált keresési statisztika: megnézhetjük hány fizetett hirdetésre kattintottunk az utóbbi hetekben, tudjuk meg egy keresőmarketing blogból. De ugyebár ezt nem csak mi tudjuk megnézni… (tovább…)

Ursula LeGuin sci-fi regényében egy távoli, fagyos bolygón a hónak 62 neve volt. A Szaharában élők több tucat kifejezést használnak a homok jellemzésére. Guatemalában a vidéki élet a kukorica körül forog, nem csoda, hogy több száz szavuk létezik a majáknak a növényre, a termésre és termesztésére*. Csak a kukorica morzsolásának három különböző elnevezése létezik, és külön szavuk van az áprilisi veteményre vagy az első gyomlálásra. Az évezredek során kialakult kukoricatermesztési szokások ma is élnek. Az áprilisi vetés előtti hetek imádkozással telnek, a Tzuultaq’a nevű kukoricaistenhez fohászkodnak a munkások a sikeres csírázás érdekében. Azért nem akarják megbántani a katolikus istenüket sem, így a kilencedik napon hozzá is küldenek pár imát. A vetés előtti napok böjtöléssel telnek, ami nem csak étkezési megkötéseket jelent: a maják ilyenkor három hétig a szextől is el vannak tiltva. Itt sokan megjegyzik, hogy emiatt nem is látunk friss házasokat a földeken kukoricavetéskor. Szeptember és október az aratás ideje. Ennek talán még összetettebb a szokásrendszere és szókincse, kezdve a különböző minőségű csövek szétválogatásától egészen a betakarításig, a termés krémjét a házba gyűjtik, ahol a tűzhely melletti helyet kapja tiszteletből. Itt aztán eltávolítják a hajat, és kézzel vagy szerszámmal lemorzsolják a szemeket a csövekről, ezt a hangot ismeri Guatemala összes baromfija, akik ilyenkor lelkesen rohannak a morzsolás helyszínére mindenfelől. A szemes kukorica jól tárolható, évekig felhasználható alap élelmiszer, amiből többnyire tortillát sütnek, de szinte az összes maja ételnek és italnak valamilyen összetevője.
Tortilla készítéshez először a szemeket teszik fel vízzel, hamuval és mésszel főzni több órára, majd hagyják állni másnapig. Reggel többször átöblítik a masszát, majd keverés, metélés és gyúrás után kész az alap tészta. Ebből diónyi golyókat sodornak, amiket tenyerük közt tapsolva formálnak apró lepényekké. A tészta ragad, morzsolódik és szétesik, nem kevés örömöt okoztunk a helyi maja asszonykórusnak, amikor először próbáltunk tortillát tapsolni. A lepények nem élnek meg önmagukban, folyamatosan dobálni kell őket egyik tenyérből a másikba, mert pillanatok alatt odaragadnak bármihez. Ha túl gyorsan tapsolunk szétesik, ha túl lassan akkor meg a ujjainkhoz ragad. Sem túl vastag, sem túl vékony nem lehet, nem is csoda, hogy sok helyen fából készítenek tortillanyomót, amivel egyszerűbb, de nem túl autentikus módon gyárthatnak tortillát a városi népek. A feladat nehézségét jelzi, hogy sok, lányoknak készült játék hasonlít morzsolóra, metélőre vagy fakanálra, ezek szerint felnőttkorban már késő elkezdeni elsajátítani a tortilla készítés mesterségét. Nade a nyers tortillakorong még mindig a kezünkben. A tűzforró, mésszel lekent comalli** felületére kell dobni ezeket, persze számít a fordulatszám, a sebesség és az irány. Egy perc múlva ujjaink megégetése nélkül meg kell fordítani a korongot, és egy további perc múlva kész a tortilla. Nagy előnye, hogy akár több napos tortillákat is újra lehet melegíteni, az ízük és állaguk teljesen megegyezik a frissen sütöttel.

* a termesztési szokások Karl Sapper: Food and Drink of the Kekchi c. könyvéből valók
** komají, kerek vas- vagy kőlap tortilla sütéshez.

Az iGoogle kezdőlapnak tökéletes választás. Beállítása Mozilla Firefoxban: Eszközök – Beállítások, Főlap, és itt a “Kezdőlap” c. sorba írjuk be, hogy http://www.google.hu/ig?hl=hu, vagy ha már a saját iGoogle oldalunkon vagyunk bejelentkezve, akkor (tovább…)

Aki hosszabb ideje olvassa ezt a blogot, biztos szembesült már azzal a nehézséggel, hogy nem tudni előre, mikor kerül új poszt a blog tetejére, mikor érdemes felkeresni az oldalt, mert minket érdeklő témában írtak. Ennek a megoldása a hírcsatorna, vagy feed, vagy blogadó, gyakorlatilag egy feliratkozás a blogra. (tovább…)

A bedouin.hu címet beírva a keresőnkbe egy honlapra jutunk, melynek a blog csak egy része. Az oldal fejlécében található HOME, KÉPEK, UTAK, SZAVAK és ARS POETICA menüpontok statikus szövegek és képek, ritkán frissülnek, leginkább a blog indulása előtti anyagokat mutatják be. A bal oldali menü tetején található (tovább…)

Reggel a piac előtt egy enyhén felpörgött kanadai turistapár kalandjait hallgatjuk, akik látták, ahogy a múlt heti hurrikán a tó közepén tölcsérben szívta fel a vizet. Az élet amúgy kezd visszatérni a szokott mederbe. Igaz, a fiesztának nincs vége: a főtéren elkezdtek valami színpadot ácsolni és a nagycsaládos házaknál a gyerekek újabb és újabb, szilveszterről ottmaradt pirotechnikákat tesztelnek az ablakok alatt. Tamás elindult Salvador felé, jövő héten pedig másik honfitársunk látogat erre. Lassan kezdünk integrálódni, aminek legbiztosabb jele amikor reggel ébredés előtt néhány tortillát dobunk a sütőre és a kertben szaladgáló gyerekek, kutyák vagy macskák közül egyet az ölünkbe veszünk. Ennek kapcsán jutott eszembe a XelaWho c. helyi újság cikke, ahol arról írnak, mi a 10 legbiztosabb jele annak, hogy guatemalai (chapín*) vagy? Lássuk:

1. Az autódon az egyetlen biztonsági felszerelés a duda és egy “Dios Me Guia” matrica
2. 34 évesen még mindig édesanyádnál laksz, aki szintén az anyjánál lakik, aki szintén…
3. Inkább lemondasz az üzletről mintsem felválts egy nagy értékű bankjegyet
4. A klasszikus guatemalai 5-0-0 (öt csatár, 0 középpályás és 0 hátvéd) felállásban játsszátok a “papifútból” meccseket.
5. Gyorsan barnulsz, a salsa-tudásod kimagasló és megmagyarázhatatlanul vonzódsz a fekete babhoz
6. A nemzeti virágodat a Gallo sörgyár támogatja
7. A fiad játék-bárpultja előtt fegyveres őr áll dupla sörétessel.
8. A tűzijátékokat különleges alkalmakra tartogatod, ilyen pl. a szülinap, Anyák Napja, másodunokatesóid érettségije vagy amikor egy pofás parkolóhelyet találsz, stb…
9. Mint a hangyák, saját súlyod kétszeresét is elbírod izzadás nélkül
10. Egy idő után minden mondatodat a “serote” kifejezéssel fejezed be.

* chapín: (sapín) a helyiek szlengje saját magukra

az előző írást újraolvasva esett le a tantusz: mi a nemzetközi és magyar blogportálok közti legnagyobb különbség? hát a nyelv. akármennyire kötelező az angol az iskolában és akármennyivel többen beszélik, mint húsz éve, az emberek mindig a kényelmesebb megoldást választják, ez esetben a magyar nyelvű kezelőfelületet. persze akinek megy az angol és szereti, ha valami működik, az valszeg a blogring társoldalain fog posztolni. (tovább…)

nem tudok elmenni szó nélkül kezdőknek szóló blogolás-sorozatunk mellett. mi van azokkal, akik már elkezdtek írni, de nem találnak az egész magyar blogrendszerben logikát? akik esetleg csatlakoztak egy hazai blogszolgáltatóhoz, és csodálkozva veszik észre, hogy szinte semmi kapcsolatuk más portálok bloggereivel? akik jelen bloghoz hasonlóan egyéni URL alatt, független blogmotorral operálnak? miért van az, hogy messzi országokban a felhasználók igényei alakítják a szolgáltatást, és nem fordítva, ahogy nálunk? (tovább…)

Ahogy gyűlnek az országok a blogban, úgy lesz egyre több a téma, ugyanis nem tudunk nem írni olyan helyekről, ahol nemrég voltunk, esetleg egy régi, megválaszolatlan kérdésre kaptunk választ. Egy tavalyi orvosi konferencián meglepő vizsgálatot mutatott be egy belga-kanadai kutatócsoport: feldolgozták a kubai és nemzetközi egészségügyi adatok, valamint helyi vizsgálatok és mérések alapján az utóbbi ötven év szív- és érrendszeri megbetegedéseit Kubában. Ez a világon az első nemzetközi, a táplálkozás és érrendszeri betegségek összefüggéseit vizsgáló gyakorlati felmérés. Nem ragozzuk tovább, a közérthető lényeg: amióta Kubában az emberek alultápláltak (értsd: amióta kommunizmus van), a világon itt a legalacsonyabb a keringéssel kapcsolatos megbetegedések száma. Nyugat-Európa és az USA vezeti a listát, ne csodálkozzunk.
Ami a legmeglepőbb, hogy nem csak az élelmiszerek hiánya, hanem azok minősége is számít, persze nem úgy, ahogy eddig hittük. Kiderült, hogy a szívbetegségek hiánya nem csak a kis ételadagok miatt tapasztalható, hanem azok egyhangúsága is szerepet játszik az egészséges táplálkozásban. Minél egyhangúbb, annál egészségesebb a statisztika szerint. Annyira ironikus, hogy már szép. Itt élünk a világ gazdasági felső negyedében, olvassuk naponta a cikkeket az egészséges és változatos táplálkozás fontosságáról, negyven évesen megvan az első bypass, míg Kubában talán csak minden hatodik karácsonykor látnak lekvárt a gyerekek, akik majd nyolcvan évesen naponta járnak a földekre kapálni, egészségesen.

távoli rokonoknál, ausztriában töltöttem x’mas nemzetközi ünnepét, az egyik távoli unokahúg hatodikos a helyi suliban, a szünidőre komoly házit kapott, gondoltam menő leszek és segítek. a második sornál akadtam meg, milyen kötéssel rendelkezik a víz, köszi mondom, ezt meg honnan szopjam? még a neten sem akadtam rá, túl sok a találat, nincs több szűrőfeltétel. aztán este eszembe jutott, hát persze, kovalens kötés, gyerekkorunk kémia óráinak jelszava, a sikertelen felelet mentőkérdése (ha nem találtad el még mindig lehetett mondani: “…khm, akarom mondani ionos”). ettől aztán beindult a fantáziám: csád államformája, a termodinamika második főtétele, avogadro-szám, a kör differenciálegyenlete és a bécsi klasszikusok életrajza. olyan adatok, amiket tizenévesen vertek még belénk, és azt hittük, életünk végéig ezekből fogunk élni. akkor még álmunkban felsoroltuk volna a halogén elemeket, az aranybulla törvényeit vagy éppen a latin ragokat.
ahelyett, hogy megtanítottak volna bankszámlát nyitni és fali kapcsolót szerelni, százéves tankönyvek átdolgozott metodikáját cipeltük naponta haza. manapság a tinédzserek nem otthon tanulnak meg főzni, nem apjuktól lesik el a fürdőszobai csap szerelésének trükkjeit, hanem vagy első önálló lakhelyükön vagy soha. értem én az érvet, hogy sosem lehet tudni, mikor lesz szükségünk egy kafa hidraulikai szabványkategóriára, de azt azért senki ne mondja nekem, hogy a pentaton hangsor ismerete fogja felnőtt életünk minőségét és lehetőségeit meghatározni. Vajon a magyartanárokon kívül melyik szakma használja az általánosban éveken át tanított aláhúzós mondatelemzést napi rendszerességgel? ezért ne érveljen itt senki alapozó tudományokkal meg az elméleti oktatás fontosságával. oké, hogy kitágítja a világnézetet meg modernizálja pogány lelkünk, de ez lassan ötven éve nem igaz. nem állja meg már a helyét a régi mondás: “fiam, jobb megtanulni és elfelejteni mint meg sem tanulni”. ma többé nincs idő megtanulni és elfelejteni, akkora lett a tudáshalmaz. ma már “kiválogatni és megtanulni” a megfelelő hozzáállás, egyben a szakosodás esszenciája.
a világháborúk előtt egy vidéken született gyermek számára az élmény, tudás, tapasztalat és bölcsesség mind a városi iskolában rejtőzött. neki létkérdés volt a formális tanulás, de nem az órák meg a tudásanyag, hanem a környezet és az empirikus megfigyelések miatt. ő már látott várost. látta az uraságot. találkozott egy külföldivel! tud latinul köszönni. feleim, jelenleg 2008-at írunk. az alapképzés struktúrája és eszmeisége még mindig a múlt évezredet tükrözi, míg utódaink a gyakorlati tudást az interneten és a tévéből szerzik. akkor meg minek járnak iskolába?

Utórengések márpedig léteznek. Az imént egy megbillentette a monitor tetejére állított webkamerát, az megcsúszott és a kőpadlón háromfelé tört. A rendszergazda hangos röhögéssel kommentálta az esetet. A nagy ünnepi forgatagban elfeledkeztünk honfitársainkról írni. A világ legutolsó kis sarkában is találkozni velük, amiképp San Pedróban is. Elég, ha csupán az utcán magyarul szidjuk a maja szavahihetőséget, máris megáll egy fiatal srác:
- Sziasztok, jól hallottam? – kérdezi, mint aki nem teljesen biztos a dolgában. Tamás pár éve elindult világot járni egy kerékpárral és pár oldaltáskával. Másfél évig dolgozott tengeri teherszállító hajókon, luxusvitorlásokon, majd Kubát végigtekerve Mexikóból eljutott Guatemalába, két keréken. A tervek még durvábbak: fél év alatt eljutni Argentínába, le egészen délre. Jó volt szóban, nem csak írásban boldog új évet kívánni. Egy magyar házaspár másfél éves gyerkőccel még decemberben érkezett a faluba, hogy spanyolul tanuljon. Összespóroltak egy keveset, itt úgyis kevesebbet költ az ember, mint otthon, és békésen pihennek márciusig, hacsak nem maradnak több évig, ahogy az sok átutazóval megesik errefelé.
Lezárásként egy életkép: a mostani netkávézó ajtaja mindig nyitva, rálátni az utcára, a piac szélére, a helyiek apró vályogházaira a hegyoldalban. Reggel a munkába indulók és piaci árusok uralják a terepet, délben a gyerekek jönnek ki focizni és külföldi turistákat lehúzni, késő délután pedig az idősek ülnek le az út menti padkákra, ott sütkéreznek és beszélgetnek ráérősen amíg be nem sötétedik. Az arra járó autókból gyakran kukorica szóródik ki az útra, ott sárgállnak a szemek a macskakövek között, eddig semmi érdekes. Hanem. Az egyik idős, népviseletbe öltözött bácsi bóbiskolás közben valahogy meglátja a szemeket, kínos lassúsággal fél térdre ereszkedik, és elkezdi felszedni a magokat. Egyenként a tenyerébe gyűjti, majd az ingzsebébe süllyeszti. Nem koldus, itt lakik a szomszédban, van földje, autója. Egyszerűen csak megbecsüli a “kenyerét”, és ilyenkor eszembe jut sok európai kuka a kenyérhéjakkal és maradékkal. Mi mikor vennénk fel tiszteletből egy búzaszemet az út széléről?

A bloghasználatot bemutató sorozatunk kapcsán több emilt kaptam arról, hogyan indítsunk blogot. Egyelőre nem szándékozom foglalkozni a témával, egyrészt mert mi is kezdők vagyunk, másrészt sok kiváló blog foglalkozik a témával. Teljesen kezdőknek érdemes az I-Do-Web blogra ránézni. (tovább…)

Pár napra eltűntünk a világból. Elsején a szokásos késői ébredés után ért az első meglepetés: az elektromos zuhanyrózsából a megszokott testmeleg csöpögés helyett jeges víz csordogált. Oszkár széles mosollyal közölte, hogy nincs áram, van helyette hurrikán. Gondoltuk viccel, de amikor a következő éjszakát ébren töltöttük, mert a szél rázta a házat mint az almafát és percenként egy faág vagy tetőcserép húzott el az ablak előtt, elhittük. Az első szélroham még elsején reggel rendbetette az országos villamoshálózatot, az ország nagy részén napokig nem volt áram. A hivatalos hírek szerint ez még éppen nem volt hurrikán, csak trópusi vihar, mert nem érte el a szél a 130 km/h sebességet. Éjszaka ilyenkor szaharai tisztaságú égbolt fedi az országot, minden egyes csillag apró fényszóróként csillog az égen, a Tejút és a Magellán-felhők sosem látott fényességgel uralják az égboltot. Az év harmadik napját is sötét hidegben töltöttük, végül ma este visszatért az áram. Persze csak egy órára. Ugyanis nem sokkal a fény és zene megérkezése után elhaladt alattunk a régi négyeshatos. Fogadni mernék, hogy aki lakott már Pesten körútra néző ablakkal, esetleg Óbudán egy bécsi-úti szuterénben, az velünk együtt villamosra esküdne amikor az ágy finoman rezegni, majd ugrálni kezd a kőpadlón, a polcokról elkezdenek leesni tárgyak és elmegy az áram. Persze földrengés volt, nem villamos, a netkávézóban az összes amerikai turista emelt hangon hívja az otthoniakat, sűrű “wow” és “oh my god” fohászok közepette meséli életveszélyes élményeit. Ránézek az amerikai szeizmológiai adatokra, 5,6-os volt a rengés Richter szerint, ez simán magyar villamos vagy metrókategória.
Az említett okok miatt nem fotóztunk túl sokat az utóbbi napokban, viszont van egy képünk még Mexikóból, és most, hogy olvassuk a hazai híreket honvédő gárdáinkról, pont aktuális egy kis óévi humor. Bár annak erős.

Kedves Olvasók!

Most, hogy miro is visszatért, árontól meg szinte naponta kapjuk a fotós anyagot, kicsit elvesztünk az oldal útvesztőiben. A megkeresésekből és panaszos levelekből azt szűrtük le, hogy legtöbben most olvasnak először blogot, és többnyire nincsenek tisztában a szabályokkal, szerkezettel. Szeretnénk rendszeres posztokkal (poszt: a blog egy fejezete, egysége, pl. amit most írok az is egy poszt) és ábrákkal bemutatni, mi mindent lehet kihozni egy blogból.
A blog kialakulásáról, történetéről és népszerűségéről találunk bőven anyagot a neten, mi most csak a jelen Bedouin Blog használatával foglalkozunk. A kategóriákkal (tovább…)

elmélázva zötyögök kedvenc hajnali villamosjáratomon valamelyik nap, midőn leül velem szemben anyuka és tinédzser kisfia elkeseredett vitába merülve. kisfiú szeretne osztálykirándulni isztambulba (hová visznek napjainkban osztálykirándulásokat!), anyuka viszont minden kétséget kizáróan tudja, hogy az araboknál most háború van. jaóvan, most ne lőjük le a poént, nem erről akarok írni. annál inkább anyuka érveiről, miszerint ő olvasta, hogy irakban a háború óta minden tizedik lakosra jut egy erőszakos halál, tehát világos, kisfiának egy a tízhez az esélye túlélni egy törökországi osztálykirándulást. túlcivilizált világunkban bizony vannak ilyen fóbiák, a cápák, a pókok, a földrengések és cunamik viszik el a föld lakosságának töredékét, a többség ugyanis – most maradjunk európánál és az amcsiknál – elhízásba, szívbetegségbe, autóbalesetbe, rákba vagy simán fásultságába hal bele. ha szigorúan az arányokat nézzük, nagyobb esélyünk van érszűkület miatt elhunyni, mint egy iraki vizit során felrobbanni. mégis, mit teszünk az érszűkület, és mit teszünk az iraki látogatás ellen? nem a kockázatnak megfelelően kezeljük a veszélyeket, figyelem! őrült statisztika, de igaz: nagyobb eséllyel halunk meg egy hullócsillagtól mint egy cápatámadástól. lehet még ragozni, mindenesetre egy utazást lemondani azért, mert a “hírekben” (miért hisszük még mindig el, hogy a média örökké az igazat és valódit mutatja, mondja?) veszélyesnek ítélték az országot, nos…
végül decemberi kedvenc hírem: a floridai disney world “everest expedíció” néven ismert hullámvasútján újfent meghalt valaki, tíz éve ő a 14. áldozat. ja, nem baleset, sima szívroham. figyelembe véve a látogatottsági adatokat, a disney world veszedelmesebb, mint a mélytengeri búvárkodás.