Először egy internetes fórumon találkoztunk ezzel a névvel, a világ nyolc természeti csodájának egyikeként emlegették. Minket nem ez vonzott ide, hanem a terület viszonylagos megközelíthetetlensége. Hátha itt még sikerül elcsípni egy kis eredeti Mexikót. Hátha nem ötvendolláros bungalók várnak. La Realidadból gyalog indulunk a következő faluba, négy óra alatt oda is érünk. Kora délután egy camioneta elvisz San Quentinbe, innen átgyalagolunk a szomszédos faluba. Emiliano Zapata párszáz lakosa igencsak zárt közösségben él, a faluba tilos alkoholt vagy drogokat vinni, idegenek is csak bejelentkezés után éjszakázhatnak errefele. Kérdezősködünk, el lehet-e még jutni a tóhoz ma, de mindenki nemet mond, ma már semmiképpen, előbb úgyis be kell jelentkeznünk az “El Presidente” házánál. Az elnök úr éppen a földeken vágja a bozótot, így inkább leülünk egy étteremnek hívott udvar kezdetleges padjaira, és az egyetlen kapható ételt rendeljük. Ez nem más, mint főtt bab rántottával és tonhalkonzervvel összekeverve. Mindenképpen újszerű élmény. A tetőn nagydarab zöld papagáj kiabál, “Burrito, burrito!” halljuk, persze lehet, hogy maja nyelven tanítottak neki valamit. Sötétedik már, amikor a szentjánosbogarak csillogása és a bikabékák brummogása mellett felkötjük függőágyainkat a folyó partján.