Reggel egy gyors ugrálós felmelegedés és pakolás után elindulunk Comitán felé. Útközben a távolban észreveszünk egy piramisra hasonlító kőhalmot, és figyelembe véve, hogy senki nem akar elcipelni oda, úgy döntünk meglátogatjuk. Kellemes csalódás a túra, az oda vezető csendes, kukoricaföldek közt kanyargó utacska hangulatától kezdve egészen a parkőr kedvességéig, aki szakmai jegyet ad, mondván, az tizedannyiba kerül, mint a hivatalos. Valami kisebb hatalom uralkodhatott ott az ezredforduló táján, nem maradt utánuk sok csak néhány piramis és csarnok, de az egész elhelyezkedése annyira gyönyörű, hogy órákig üldögélünk a fő piramis tetején a tájat bámulva. Alattunk több száz méterrel egy beszakadt barlang víztükre csillog, a régiek ebbe dobálták élő és élettelen áldozataikat, távolabb pedig több tucat tavacska fénylik a sárga kukoricaföldek és zöld fenyőerdők között.
Délután elérjük Comitan, majd Las Margaritas városát. Útközben mindenhol dugók lassítják a közlekedést, ma van a Guadelupei Szűz napja, ő ugyebár Mexikó fő védőszentje. A fővárosba ilyenkor elzarándokló másfélmillió ember mellett országszerte hagyományos felvonulásokkal ünneplik a szentet (aki amúgy igencsak sötét bőrű, és helyenként Szűz Mária riválisa), aminek a fő eleme az utcai menet. Reggel az ünneplő tömeg a templomokban vagy házaknál díszíti a szent képét, majd virágokkal és léggömbökkel felcicomázott kocsikra kötözik, és így kísérik végig a környező falvakon. Az autós menet előtt fehér ruhás, mezítlábas fiatalok futnak fáklyákkal a kezükben, de a mexikóiak sportszeretetét ismerve valószínűleg sűrűn váltják egymást. Érdekes módon ahogy haladunk a városból a kisebb falvak felé, úgy változik az egyes menetek jellege. A városokban hatalmas, csillogó dzsipekre kötözött képeket kísérnek a fiúkból és lányokból álló csapatok. A földutakon, mélyen az erdei tanyákon túl szakadt teherautóra kötözött, házilag festett kis szobrokat kísérnek a csak férfiakból álló, komor csapatok.
Az utolsó fuvarunk La Realidad előtt egy aprócska faluban rak le, mindenki nevet amikor a tömegközlekedésről kérdezősködünk, legközelebb holnap tudunk továbbutazni, de az egyik boltos kedvesen felajánlja, hogy függőágyainkat az előtérben felakaszthatjuk. Este egyszerre kezdődik az eső és a focimeccs: egy generátor szolgáltatja a falu egyetlen televíziójának az áramot, amelyet az egyik ház ablakába állítanak, hogy az utcáról mindenki láthassa a meccset. Vagy harminc férfi telepszik le az útra, és tenyérnyi kartonlapokat a eső ellen a fejük fölé tartva, teli torokból drukkolnak valami nemzetközi csapatnak.